Kappa Tau Beta | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Kappa Tau Beta

Hogyha a pécsiközgázt járva azt hallod, hogy egy programon a kappák is részt vesznek, akkor biztosra veheted, hogy arra a rendezvényre már megéri elmenni. De hogyha valaki meghív egy kappás eseményre, akkor azt már vétek kihagyni. Miért van ez?

A Kappa Tau Beta diákszövetséget 2010-ben két lelkes Áron alapította, azzal a céllal, hogy idehaza is meghonosítsák azt a görögház típusú testvériség rendszert, ami már Amerikában több száz éve töretlenül működik. A diákszövetség lényege egy olyan összetartó közösség létrehozása, amelynek tagjai a jövőben is bátran számíthatnak a testvéreikre.

A kappák közé olyan hallgatók tartoznak, akik aktív résztvevői a pécsiközgáz életének, diákszervezetek tagjai, különböző rendezvények szervezői, a KTK képviselői az egyetemi eseményeken és legfőképp karunk mozgatórugói.

A diákszövetség céljai közé tartozik az egyetemi élet megszínesítése rendhagyó, nem mindennapi programokkal és ezek mellett fontosnak tartjuk, hogy tegyünk valamit a társainkért, az iskoláért, Pécs városáért és nem utolsó sorban a környezetért.

A diákszövetségbe hosszas megfigyelés után jelöljük az új tagokat, így mindenki esélyes a tagságra, hogyha sikerül felkeltenetek a figyelmünket.

Várunk Titeket a programjainkon és kövessetek minket facebookon is.

Keressetek minket bátran:

Somogyi Lilla
lillasomogyi8@gmail.com
+36206108111

Kisfali Gergely
kisfali.gergely@gmail.com
+36704282458

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább